1955
2020. július 11. írta: takacsvera46

1955

1956_baratnek_2.jpg

Általánosban még külön lány osztály volt, alsóban egy fiú járt velünk, nagyon utálhattam, mert az osztályképen ki van szúrva a szeme, de nem emlékszem mit követtet el, hacsak nem annyit, hogy fiú volt. Bár ilyesmiről csak vihogni illet. A házunkkal szemben, a gyári házban lakott egy lány, a PappMagda. A gyári házat Papp háznak is hívtuk, mert sok Papp lakott benne és azért volt gyári ház, mert a Pappok a téglagyárban dolgoztak. A szerencsésebb gyáriak laktak itt, mert elég jó ház volt, emeletes, meg nagyon közel volt a gyárhoz. A többi gyári az Oncsa telepen lakott fent a dombon, földszintesben. A PappMagdával a gyár agyagbányájába jártunk játszani, a Gyári hegy oldalába. Nem volt szabad, de nem szólt senki. Királylányost játszottunk ott. Mi voltunk a királylány, és a lovag jött, (változó külsejű) és megmentett bennünket. Hogy aztán mi lesz, miután megmentett, arról fogalmunk se volt. Egyszer ültünk a többi barátnőkkel egy nádkunyhóban az állomás melletti mocsárban és arról esett szó, hogyan jön ki a gyerek az anyjából, mert azt azért már tudtuk, hogy a gólyának nincs köze hozzá. Azt mondta az Éva, hogy alul jön ki, ahogy a malacoknál. Egyszer én is láttam a nagymamánál hogyan születnek a malacok. Az Anyu nagyon mérges volt, hogy miért engedi a mama hogy ilyeneket nézzen a gyerek. Különösen nem izgatott. Kismalac. Most meg jön az Éva ezzel, hogy a gyerek is. Ez nagyon ciki, mondtam volna, ha ez a szó akkor már ki lett volna találva. Kilenc éves voltam egy tévé előtti világban.
Aztán jött az új Lány. Minden tudott, kilenc testvére volt, az Alföldről költöztek oda.
Az új Lány szép volt, és különös és ettől sikeres, és ami a legrosszabb volt (neki jó) hogy annyi mindent tudott mesélni a távoli vidéken, az Alföldön, nagyon messze megélt kalandjairól. Annyira, hogy kénytelen voltam a balatoni dolgokról én is mesélni, két év késéssel. Rájöttem, nem történt semmi igazán izgalmas, olyanféle, amilyent az új Lány is tud. És mégis mesélni kellett, ki kellett találni a kalandokat, farkasokat, rablókat, mindent. Mocsarat lidércekkel. Nagyon edzetté válik egy ilyen mesélés kényszer közben az ember. Annyira, hogy a Pajtás újság mesepályázatára is írtam. Megadtak egy képet, rajt egy szép traktor, a traktoron öt állat, medve, borz, nyúl, farkas, sün vidáman ugrál. Ebből kellett mesét írni. Írtam. Meg is nyertem a pályázatot a mesémmel. Különben a Pajtás újság mikor éppen fellendíteni látszott írói pályafutásomat egyúttal le is törte. Mint lelkes kispajtás, azonnal megírtam a második mesémet, és be is küldtem. A második mese is állatokról szólt, volt benne egy mindenre elszánt oroszlán, aki valódi herceg – már nem emlékszem mi volt aztán -, de a válaszlevélben azt írta a szigorú kritikus, hogy a mese rossz, mert a magyar erdőben nincsenek oroszlánok. .. És? A traktort általában borzok vezetik? Hol a határ?

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvankepev.blog.hu/api/trackback/id/tr2815986230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.