Hahn professzor ókori történelmet tanított. Szenvedélyesen szerette a tárgyát, és ezt a szeretetet át is adta. Jó volt hozzá járni, és fontos volt mindent tudni nála. Jó érzés volt, olyan egyetemistás. Különben nagyon nehéz volt az első félév. Falusi kislány Pesten. Szerencsére a csoportban sokan voltunk "falusi kislányok". A magyar történelem szakosok amúgy is kicsit lenézettek voltak, kicsit vidékiek. A pestiek rengeteg idegen szót használtak, és természetesnek vettek dolgokat, amiről az embernek fogalma sem volt. Vicces de ugyanúgy, ahogy a falusiak azt mondják az érdeklődő idegennek, hogy ott van a Katiék kerítésénél forduljon jobbra, aztán a keceli boltnál felfelé, és nevetünk hogy miért képzelik, hogy tudjuk A pestiek meg azt mondták ott Vígszínháznál vagy az Opera mellett... persze ezek országos helyek és illene tudni hol vannak. Szerencsére lehetett nézni a térképet, a Gellérthegy tetején ácsorogva keresni az utcákat, épületeket, és napokig villamosozni, gyalogolni. Volt csoporttársam, aki az idegenszavak szótárát magolta A-Z-ig. Volt mit tanulni a tanulnivalókon kívül is.
Én az első időben mindenkinek köszöntem, akivel a lépcsőházban találkoztam. Az első házinénim, egy hárpia leszúrt, hogy mit köszöngetek én mindenkinek, így messziről látják hogy vidéki vagyok. Pesti nem köszön. Valóban. A közértben is köszöntem. Hülyén néztek rám. De legalább rám néztek. Mert egyébként nem. Fél év mindennapos bőgés után hárpia szállásadómtól megszabadultam, elköltöztem abba az albérletbe, amit a barátnőm hagyott ott, mert nem bírta a pesti életet és inkább visszament a faluba sikeres és elismert könyvtárosnak.
Aztán az első vizsgaidőszak után, a sok jelestől felbátorodtam. Jó, utálhat mindenki, de fontos volt, hogy valamivel kitűnjek és mással pillanatnyilag nem lehetett, csak a tanulással. Ott otthon voltam. Nemrég egy tévé műsorban az egyik évfolyamtársam, tipikus budai úrilány, azt mondta emlékezve az egyetemi éveire, hogy remek volt, csupa lelkesedés, csupa buli, ha hallottuk, hogy Illés koncert van, menni kellett, és mentünk. Könyörgöm, honnan hallották, hogy Illés koncert van. És mikor szóltak volna egy falusi lánynak! Vagy nekem kellett volna nyomulni? Azt meg nem tudtam hogyan kell. Én arra emlékszem, milyen öröm volt megismerkedni a finnugor nyelvészettel, vagy a vallások kialakulásának hátterével. Csak mert nekem senki nem szólt, hogy menni kell, mert Illés koncert van.