Többen kerültünk a tévéhez ebben az időben. Fiatalok. Tele energiával, újító kedvvel. Mindent porosnak láttunk ami volt. Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási tanácsadás. Ez volt az első önálló feladatom. A vezetés azt mondta, hogy ez egy bejáratott műsor, a minisztériumi osztályvezető jön, elmondja, és kész. Ne csináljak nagy ügyet belőle. Azért is bízták rám nyugodtan. Kezdő tanuljon a biztonságos állóvízben. Na jó. A beosztott rendező, Rajnai András kísérletező kedvű televíziós gondolta kihasználja az alkalmat a kis kezdő szerkesztőt könnyen meggyőzi, hogy mégis legyen valami más. Szerencséje volt. Nekem is jobban tetszett a csináljunk valami mást, mint a szokásos. A riportokhoz különleges helyszíneket kerestünk. Próbáltam szerkesztőként a berögzött minisztériumi funkcionárius helyett a szakmában dolgozó fiatalokat hívni. Sikerült. Amikor az ápolónő szakmát ismertettük, kerestem 6 cserfes, mosolygós ápolónőképzős lányt. Műsorvezetőnek Sárközi Erikát választottuk. Csinos, fiatal nő, akkor tűnt fel a Riporter kerestetiken. (Később, 97-ben a tv alelnöke is volt egy kis ideig) Rajnai kitalálta, hogy ne a szokásos asztal körötte székek legyen a berendezés, hanem az éppen divatba jött kis forgós fotelokat vigyük be a stúdióba. A műsor ment - ÉLŐBEN - a lányok beszélgettek, jól érezték magukat a forgós fotelokban, ringatóztak, vihogtak, fecsegtek. Nagyon tetszett. Nekünk. Ellentétben a főnökséggel. Kikaptunk. Nagyon. (prémiumelvonás) Indoklás: a libegő foteloktól komolytalan lett az egész. Pedig csak a minisztériumi előadó jelentett fel bennünket, mert megsértődött hogy eltérően az évek óta szokásostól nem őt hívtuk, hogy meséljen az ápolónő szakmáról, hanem csinos fiatal lányokat, akik ápolónőnek készültek és jól érezték magukat. Hát ez tényleg kultúrbotrány!!! A műsort persze nem látta senki a főnökök közül, a műsor már akkor sem volt fontos. Az egész televízió egy minisztérium hierarchikus rendjét mintázta, és a bizalmatlanságon alapult. Azaz adott volt egy szerkesztő, akit megbíztak azzal, hogy egy műsort készítsen el, de azért nem lehet csak úgy megbízni benne, legyen hát rovatvezetője, aki a körmére néz, de talán a rovatvezető is hibázhat, tehát neki legyen egy osztályvezetője, aki figyeli mit csinál, na de, ha az osztályvezető sem elég elővigyázatos? Akkor sincs baj, mert van egy főszerkesztő, aki határozottan képviseli és megköveteli az aktuális irányvonalat. S ha ő is meginogna, (ami persze szinte kizárt) akkor van igazgató, aki abszolút megbízható és figyel. Felette aztán már csak az elnök állt. S közben láss csodát, mégis készültek műsorok.