Akkor, amikor felvettek a tévébe, 1200 ft volt a fizetésem, aztán belátták, hogy ez tényleg kevés – miért nem szóltál! – mondja a főszerkesztő. De hát tudják, nem? Nekem kellene kérni? „...nekem a kérés nagy szégyen…” Mi még nagylászlón nevelkedtünk! Mindenesetre felemelték 1600 ft–ra. A többi fiataléval együtt. Nagy pénz. Nekem. Akkor még sejtelmem se volt, hogy a magasrangúak feleségei milyen fizetésekért nem dolgoztak ugyanabban a szerkesztőségben. Majd jött egy rendelet, hogy a minimum szerkesztői fizetést a minisztériumi előadók szintjére kell emelni, így 2550.-forintos minimumot meg kell kapnunk. Hirtelen krőzusok lettünk. Ebből 300 ft az albérlet, mozi még mindig 10 ft körül, buszjegy 1 ft. Egy Kortárs 8 ft. Luxusra azért nem tellett. Egy trabant 40 000 ft. Lakás 250 000 úgyhogy a fizetésből gondolni se lehetett rá. És akkor egy riportfilm forgatásán egy nagy gyár vezérigazgatójánál ültünk, és csevegés közben azt kérdezi, nem ismerünk e valakit, aki a kislánya helyett megírja az egyetemi szakdolgozatát, magyar szakos a drágám, és nincs oda a témáért, de hát diplomára mégis szüksége van. Ő természetesen megfizeti. Ad 6000. ft.-t hatezer, vagyis két és fél havi bérem. És én is magyar szakos voltam az egyetemen, és jó tanuló, kitűnően államvizsgáztam, mi gond lehet azzal, ha megírok egy szakdolgozatot, kirázom a kisujjamból. Mi a téma? XIX. századi magyar színművek. Remek, szeretem is. Határidő, felajánlott pénz, ketten egymás közt, rendben.
Gyerünk, legyünk túl rajta. Ja, hogy ez erkölcstelen, szabálytalan, elítélendő, persze, ezt sulykolták belém kiskorom óta.  A katolikus és a kommunista erkölcs egybehangzóan, nem beszélve a kispolgári hagyományokról. A három K átka. Na de ez most nekem jelent h a t e z e r forintot, semmi munkával.
Olyan kétségbeesett, szerencsétlen, időzavaros, boldogtalan hónapom alig volt. Semmi nem jutott eszembe, Nem tudtam egy kerek mondatot leírni. Hiába lebegett a pénz a szemem előtt, vagy pont azért, mert a pénz és semmi más. Be kellett avatnom az egyetemi barátnőmet, aki a bölcsészkar tanulmányi osztályán dolgozott, aki aztán leült velem, és azt tanácsolta hagyjam ott a tévét, ha az ilyen dolgokra kényszerít, nem így ismer… A tv -t nem hagytam ott, hiszen nem a tévé erkölcstelensége okozta, hogy ezt csináltam, csak egy tévút, amiről elég hamar sikerült visszafordulni. Az legyen az igazgató úr problémája, hogy pénzért vesz a lányának diplomát. Az meg a rendszer baja, hogy erre simán lehetőséget teremt. Persze nem jelentettem fel magam a pártbizottságon, de úgy döntöttem, hogy ebben nem veszek részt. Mégsem leszek gazdag.
Mi a tanulság? Így jár, aki rendes. Szívhat egész életében. Mert van, akinek nem megy. „Átkozott” gyerekkor.