1993
2020. július 11. írta: takacsvera46

1993

1993.jpg

Sztár akarok lenni. Ez a címe Korom egy ifjúkori számának, ami még a Novák Péterrel közös a Cég nevű zenekar idején született. Nagyon jó , Yannicknak szántuk, aki remek is volt a próbán, aztán soha többet, azért igy is jó, de aki látta azt a próbát... hát nem tud szabadulni.
A sztárság kezdett előtérbe kerülni, bár korántsem annyira amennyire majd fog, a kétezertizes években, de sokkal jobban, mint annak idején, amikor még a szót sem illett kimondani. Azt tudtam, hogy veszélyes terep gyerekeket kiszedni a hétköznapi, megszokott környezetükből és egy másféle, különleges helyzetbe hozni őket, mutogatni ország világ előtt, veszélyes és felnőttségükre is kiható. Valahogy azért megpróbáltam megvédeni őket. Egyrészt nem engedtem újságírókat a közelükbe, csak a gyereklapok írhattak róluk. Másrészt és ez a fontosabb, nekik próbáltam azt sugallni, anélkül hogy ez prédikációvá vált volna, hogy ez nem valami különleges dolog, attól hogy ott vannak a tévében még nem lettek különlegesek, ez egy jó buli, egy izgalmas szakkör, kicsit talán jobb, mint az iskolai. Ez persze nem volt igaz, de mégis fontos volt, hogy ne szálljanak el, aki elszállt azt kicsit kihagytam, a kihagyás nagyon hatásos fegyelmezési módszer volt. Ennek része volt, hogy aki ront a jegyein, az is kimarad. Mindenkinek magához mérten kellett ezt betartani, de nem is volt példa látványos romlásra. Volt aki megbukott, de azelőtt is előfordult vele, és egyébként meg Robi nélkül hogy lett volna kölyökidő.
A legnehezebb sztár kérdésben a családok és főleg a nagynénik/keresztmamák kordában tartása volt Már a válogatásnál meg kellett nézni a hátteret, mert csak normális szülőkkel lehet ilyesmit csinálni. Ha a gyereknek nincs meg otthon az a légkör, ami támogatja, de nem viszi túlzásba, akkor hiába is a küzdelem. Mivel kaptak gázsit, hiszen dolgoztak, azt a pénzt is okosan kellett kezelni. Ez sikerült a legtöbb esetben ezért lehet hogy a kölyökidő törzsgárdájából sokan ma is sikeres média munkás lettek. Ki ki rendező, vágó, műsorvezető, szerkesztő, producer tehetsége szerint.

szóval sztár akarok lenni

de ha nem leszek hát akkor is

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvankepev.blog.hu/api/trackback/id/tr6315990906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása