Volt egy játékunk. Felvettünk egy marék apró kavicsot, és feldobtuk
- Ennyi tetű volt a fejemben –
A lehulló kavicsokat elkaptuk a kezünk fejével
- Ennyit anyám kiszedett -
Újra feldobtuk, és a lehulló maradékot megpróbáltuk elkapni a felfelé fordított tenyerünkkel
- Ennyi maradt benne -
Hogy ennek mi értelme volt? Nem tudom. Akkor se tudtam, de nagyokat lehetett nevetni rajta. És hogy az volt -e a jó, ha sok tetű maradt, vagy ha kevés, azt sem tudom már.
Tetűm majd nekem is lesz a titkos barátnőmtől kapom el az iskolában. Most még az állomási gyerekekkel barátkoztam, főleg a Karival, aki a legeslegjobb barátom volt, amíg iskolába nem mentem. Én egy évvel előbb kezdtem. Akkor közölte, hogy az iskola hülyeség és akik odajárnak mind hülyék. Fájt neki hogy elvesztett. Egyszer kaptam egy hajasbabát karácsonyra. Pislogott a szemével. Kari azt mondta a babázás béna dolog, és megnézte mitől pislog. Utána már nem pislogott. Azt is mondta, hogy olyan lánnyal nem barátkozik, aki nem tud víz alatt úszni. És lenyomott, hogy tanuljam meg. Szerencsére éppen szóltak, hogy menjünk enni... így még éltem, mikor kihúztak.
A szülők, hogy lány barátnőm is legyen találtak nekem egyet, az ő szülei is a vasúton dolgoztak. Ez volt a Juli. Ők nem az állomás épületben laktak, hanem kint a Balaton parton egy villában. Amikor a barátnőség érdekében elküldtek hozzájuk, bevitt a nagyszobába, ahol hideg volt és állott, dohos szag, és kinyitott egy hatalmas szekrényt, kihúzogatta a fiókokat és megmutatta a stafírungját.
Ez a stafírung, ez sokszor elhangzott, a nagymama mindig ígérte, hogy ezt, meg azt, majd az én stafírungomhoz csinál, meg hogy a lányokat ki kell stafírungozni, hogy férjhez mehessenek, de igazából soha nem láttam, hogy mi is az a stafírung. Most ebben a hideg és dohos szagú szobában kinyíltak a politúros szekrény ajtói és fiókjai, és ott volt lám a stafírung. Juli boldogan mutogatta a vánkosokat, a párnahuzatokat, hímzetteket, igazi damasztból, meg nemtudomén miből, még az örökölt menyasszonyi ruhát is, amit némi átalakítással, majd ő visel. Ekkor bebizonyosodott, amit amúgy is sejtettem, hogy ez nekem nem is kell. Párnák, meg paplanhuzatok! Mire én nagy leszek, már nem is lesz rájuk szükség. Eldobható lesz - reméltem -, mert az Anyu nagyon sokat szenvedett, mikor vasalt a nehéz szenes vasalóval, amit a folyosón kellett himbálni, hogy a parázs felizzon benne. Ő mondta, hogy mire nagy leszek, majd nem kell vasalni, meg mosni, hanem mindent beadunk a mosodába és visszakapjuk kimosva, kivasalva. Szép új világ.
A Julival inkább nem lettem barátnő. Anyukám meg azért dühöngött, hogy ezek mit rejtegetik a sok értéket, miközben állandóan sírnak, hogy milyen szegények. És részletesen el kellett mondanom, mit láttam.
Az igazi gazdagságot nekem Benő ceruzáinak szaga jelentette. Benő kis kövér és undok gyerek volt. Már nem emlékszem mi okból, vendégségbe mentünk hozzájuk. Beadtak Benőhöz a szobájába, hogy játszunk. Benővel? Mit? Ült a nagy íróasztalánál és hegyezett. Nem tudom hány ceruzája volt, megszámolni se tudtam, színesek, és hegyezte őket. Mi mindig bicskával hegyeztük a ceruzát, vagyis apukám, mert ő tudta legszebben tűhegyesre, szabályos formára hegyezni a késsel. De Benőnek persze volt hegyezője. Tekerős. És amikor a Benő kiment, nem szívesen, de pisilnie kellett, akkor megfogtam az egyik ceruzát, és megszagoltam. Fantasztikusan finom illata volt. Kohinoor. Benő már az ajtóból ordított.
- Tedd le, nem a tied, el akarod lopni!
- Nem, dehogy, csak szagoltam
- Mit szagolod? Ne szagold - Anyukája jött be.
- El akarta lopni! - árulkodott Benő azonnal
- Jajj Benőke, senki nem akarja ellopni a ceruzádat, ez a mániája, egy hörcsög – mondta kacagva, nagyon piros és sötét rúzst viselt és előreálló fogai voltak, és a sok cigarettától rekedtes hangja. Vidám nő volt, fecsegett tovább.
- Benőke nagynénije külföldön lakik, onnan kapja Benőke a ceruzákat, igaz Benőke? nem adsz a kis vendég Veronkának egy ceruzát emlékbe?
- Nem, köszönöm szépen, nem kérek – motyogtam megelőzve Benőt és könnyek szöktek a szemembe, annyira fájt a vád, hogy el akartam lopni, de még jobban a hazugság, hogy 'kösz nem kérem', miközben annyira vágytam egy ilyen jószagú ceruzára, de soha nem fogadtam volna el. Ettől. Benő megelégedve vette tudomásul, hogy nem kérek, még meg is enyhült a tekintete kicsit. Jó napja volt. Megmentett egy ceruzát, egy betolakodótól.