Akkor is én mondtam beszédet, amikor tiltakozó táviratot küldtünk az amerikai elnöknek, hogy ne bántsa Lumumbát, a kongói köztársaság elnökét. Az egyik fiú a harmadikból - aki pedig nagyon tetszett nekem - azt mondta, hogy na most aztán majd jól beszarnak a CIA -nél és abbahagyják az áskálódást. Jólvanna, de ha az ember kisztitkár és feladatot kap, akkor most mit csináljon. Szavalj inkább verset, ha már mindenképpen szerepelned kell! - mondta a fiú a harmadikból - aki pedig ... Tényleg mindig szerepelnem kellett. Verset, beszédet velem mondattak. Ahol nem kellett szerepelnem, az az építőtábor volt a Balatonboglári Állami Gazdaságban. Bogláron, de távol azoktól a helyektől, ahol a kisgyerekkoromat töltöttem. Itt aztán sikerült teljes szürkeségbe burkolóznom. Pedig kivételezett voltam, a nemrég lezajlott reumás lázam miatt könnyített munkát végezhettem csak. Orvosi utasítás, hogy ne erőltessem meg magam. Amúgy is hajlamos voltam a lustaságra. Tornából felmentés, építőtáborban könnyített munka, az 5+1 –ben irodai elfoglaltság. Abból aztán később kihúztam magam, mert sokkal jobb volt ökörködni a többiekkel a daránypusztai levendulaföldön, vagy a fenyves csemeték között, mint rohadni az irodában. Az 5+1 –ben amúgy sem erőltette meg magát senki. Abban a pár évben amíg gimnazisták voltunk az volt a szabály hogy a gimnazista 5 napot tanul és 1 napot valami társadalmilag hasznos fizikai munkával tölt el, hogy az értelmiség – ami belőlünk lesz remény szerint – ne szakadjon el a kétkezi munkások világától. Hogy ettől elszakadtunk vagy nem azt nem tudom, de hogy az osztályközösség nagyon megerősödött az biztos. Itt az építőtáborban nem volt közösség ami összekovácsolódhatott volna, sőt a munka sem volt megerőltető, inkább nagyon unalmas, barackszedés, kukorica címerezés, elszáradt babszár kitépés. Egyetlen élmény, hogy úgynevezett francia barackot is csomagoltunk, hatalmas illatos gyönyörű barackokat. Ilyen szépet addig nem is láttunk. Egyenként, külön papírba kellett csomagolni. Külföldre ment. Nagy kaland volt egyet-egyet megenni titokban. Mert tilos volt. Megszámolták őket. Sovány kaland, de lánytábor volt, mi történhetett, mégcsak fiúk sem voltak, a Balaton 5 km. Kinek volt kedve a szűk ebédszünetben lecaplatni.
Bezzeg a fiúk az osztályból a Hanságba mentek építőtáborozni. Rémes körülmények közé. Szúnyoginvázió, piócák, rejtélyes kiütések, nyakig sár, emberpróbáló láp. És annyit tudtak mesélni róla, még a találkozókon is. A szenvedés kiesett, maradt a férfias helytállás... - és emlékeztek amikor a nagydoki, meg amikor, emlékszel, a szvathferi és ... valódi élményeik voltak a fenébe is, jó mulatság, férfimunka! Hiába a Hanság nagy ügy volt, kiemelt, történelmi. Hiszen lecsapolták. Sokak szerint hiba volt, de ezt akkoriban nem mondta senki, és az élmény, az élmény.