Új elnök jött. Nagy Richárd. A Budapesti Pártbizottság első titkára volt azelőtt. Nagyhatalmú úr. Nagyobb hatalom volt az akkor, mint ma a főpolgármester. Lebukott a tévébe. Azt mondták a folyosói hírmondóban, hogy Nő ügy miatt. A felesége akkor már itt dolgozott a személyzeti osztályon. Itt szemmel tarthatta. Sok feleség dolgozott első időkben a tévében, különös szakértelmet nem igénylő, de fontos beosztásokban, vezetőként, szerkesztőként. Pártfunkcionáriusok, szakszervezeti vezetők, katonatisztek feleségei. sok volt köztük a kompenzációs állás az elváltnak, elhagyottnak, megcsaltnak, az aktívak meg addig sem voltak otthon. Azért is jó volt őket idetenni, mert tőlük beszervezési hercehurca nélkül lehetett híreket szerezni. Ők ugyanis a férjük révén már be voltak szervezve. Nagy Richárd, mint magas rangú pártfunkcionárius pontosan tudta kikkel van körülvéve. Tudta kik figyelik őt, és kik akarnak majd neki jelenteni. De őt a feleségek nem érdekelték, és nem félt tőlük. Viszont kíváncsi lett azokra a fiatal, energikus, szenvedélyes, megújító kedvű munkatársakra, akik állandóan alkotásról, műsorokról, korszerűsödő technikáról, újfajta műsorstruktúráról, a televízió rangjáról és hatásáról beszéltek. És hozzájuk fordult tanácsért, és tőlük akarta megtanulni, mi is az a televízió. Vágószobákba látogatott, műhelyekben üldögélt, látta, hogy nem a hierarchia vezetői gárdája, hanem a stábban dolgozók a televízió. Még egy premizálási elképzelést is majdnem sikerült elfogadtatni. Ennek értelmében az emberek nem a főnöknek tett szolgáltatásokért, hanem a műsorkészítő stábban végzett munkájuk alapján kapták volna a prémiumot. Na ez olyan felháborodást keltett a vezetők körében, hogy vissza kellett vonni, pedig...
Arra akkor már az elvtársak is kezdtek rájönni, hogy a tévé nemcsak egy játékszer, hanem komoly hatalmi eszköz. Lehet, hogy nőügy miatt tették ide, de valószínűbb, hogy azért, mert tenni kellett valamit a jelentések alapján reménytelenül irányíthatatlanná vált tévé ráncba szedése érdekében. Ide már erős kezű pártkatona kellett. Nagy Richárd a tévét tényleg a hatalom részének tekintette, magát a központi bizottság titkárai mellé, (legfeljebb után) sorolta, így nem engedte meg, hogy az addigi gyakorlatnak megfelelően vezérigazgatók és KB osztályvezetők belebeszéljenek a tévé dolgába. „Leszólni lehet, de átszólni nem”, mondta gyakran, megsértve sok kiskirályt. De erős volt, sok pénzt szerzett, és azt - figyelem!!! -, A MŰSOROKRA KÖLTÖTTE. És tartotta a hátát a külpolitikai riportokért, a feltáró belpol. anyagokért, pénzt szerzett tévé játékokra, és nagyon megszerette az ő tévéjét. Gyönyörű székház tervet készíttetett átriummal, vízzel elárasztható stúdiókkal, alagutat az új és régi székház között. De ezt már nem sikerült megalkotni. 
Egyszer egy tévé interjúban azt mondta, hogy AZ ÉN TELEVÍZIÓM. Ez aztán kiverte a biztosítékot az elvtársaknál. Elvették tőle az ö televízióját. Nem heverte ki. A tévé sem. Az utána jövő, futó elnökök, nem tudtak mit kezdeni az örökséggel.