Mivel ebben az időben már szinte szimbiózisban éltem a Kölyökidővel, hetente forgattunk, új történeteket kellett kitalálni a folytkövbe és a műsor többi részét érdekes anyagokkal kitölteni, a bolhacirkuszt igazgatni, kézben és karban tartani. Közben lakást vásároltam, ebben is a kölyökidő sztár, Yannick anyukája segített. Ő találta a Pozsonyi úton a lakást, ahol először éreztem otthon magam Budapesten. Teljesen új környék másféle környezet. Érdekes mert előtte egész közel, az 5. kerületben a Szent István körúti oldalon laktam Lipótvárosban. Barátságtalan környék, amolyan pesti mentalitás, a boltosok ridegek, az utcai nepperek messziről látják, hogy nem számíthatnak semmire, így rád se néznek.
Az Újlipótváros, a körút másik oldalán meg egy kis falu vagy kisváros inkább. Mindenki ismerős, az éttermek teraszairól kiköszönnek az arra járóknak, a boltban, a hentesnél már a első héten mikor nem volt nálam készpénzben annyi, amennyi kellett, azt mondja az eladó nem baj, majd behozza. Tényleg bevittem, első dolgom volt, de mégis miért bízott meg bennem. Ez megalapozta a jó érzést.
Másik hangulatjavító is történt ebben az időben. A beta technika általánossá válása, vagyis hogy már nem kellett annyira spórolni a nyersanyaggal. A BETA technika egy elektronikus rögzítési mód, képmagnó, kompakt, hordozható, viszonylag könnyű, már nem szobányi gépeket kíván. Ugyan mivel a főnökségnek is kell valamit tiltani, kikötötték hogy mennyi túlforgatást engedélyeznek, de ennek akkor már semmi jelentősége nem volt, mert kazettát mindig lehetett szerezni csak jó gyártásvezető kellett hozzá és végre nyugodtan forgathattunk pl. utcai riportokat, amihez nagyon sok felvételt kell csinálni hogy a szükséges mennyiségű jó kijöjjön belőle.
Három nagy akciónk volt. Az első amikor ajándékot, kis fenyőágat meg szaloncukor adtunk embereknek a mi leszünk az unokád keretében. Alig akarták elfogadni, méghogy ajándék? ... neeem, kösz ... és mit kérsz érte? semmit, csak adom. Na ezt nem nagyon hitték és félve vették el, ha egyáltalán elvették.
A másik alkalom, amikor azt kérte Robi meg Balázs a járókelőktől, hogy mosolyogjanak, mert most van a mosoly világnapja és mindenkinek mosolyognia kell. Hagyjál békén, persze majd, mért? mi okom lenne rá... szóval nem ment könnyen, mig aztán slusszpoénnak bejött a jelenet az Annie Hall -ból. Nézd - mondta egy nagyhangú kedves hölgy a morcos urának - itt vannak a fiúk a tévéből, Józsi gyere ide, ezek a fiúk a tévéből, és mosolygott ezerrel, meg is simogatta a fiúkat a tévéből.
A legeslegjobb mégis a halandzsa kérdés volt. Robi nagyon tudott halandzsául. A tv lépcsőjén szólítottunk meg embereket, arra járó kollégákat, színészeket. Robi odalépett kezében a mikrofon. A kölyökidő nevében azt szeretném kérdezni, hogy ebben a mai helyzetben - itt következett egy teljesen halandzsa rész - ön szerint mi lehet a megoldás? Kicsit zavarban voltak, volt aki a kölyökidőre kérdezett rá: milyen idő? de többen válaszoltak, volt egy neves, magasrangú, aki komolyan és hosszan válaszolt. Senki nem vallotta be, hogy nem érti mit mond a gyerek. Egyedül amikor Győrfi Miklóst kérdezte ő frappánsan, kapásból igy válaszolt: kiszera-méra-bávatag. Ilyen idők voltak. A valódi mondatokat sem lehetett mindig érteni, fel sem tűnt egy kis halandzsa.