A szemmagasság egyfajta etalon. A kamera, ha szemmagasságban mutatja az előtte ülő színészt riportalanyt, játékost, akkor egy térbe foglalja a kedves nézővel, partnerek, társak, ha kicsit magasabbra emelkedik, még mindig a normális hétköznapi helyzet csak egy kicsit a lányok szeme szebben csillog, a lámpák fénye szebben tükröződik benne. Azért beszélek erről ilyen sokat, mert visszatérésem a haldokló gyerekosztályra a szemmagasságnak köszönhető.
Már széthullott a kölyökidő,  már új szelek fújtak, de már alig volt pénz és csak egy hétvégi nagyobb műsorra tellett néhány kicsi mellett, Szabó Márta a Duna tévén vert tanyát, én meg lógtam a levegőben. Meghúzva magam a kis kiruccanásom észrevétlenségét őrizve. Éppen a 15. helyre költöztették a gyerekszerkesztőséget, az ekkor aktuális folyosón egyszer jártam, az ottlévők úgy néztek rám, mint egy idegenre, aki valami szellemjárás során visszakerült, gyorsan el is menekültem, de aztán cseng a telefon, hogy beszéljünk mondta Eszter, az osztályvezető, van itt egy műsor, amivel van valami baj, de nem tudja mi, minden jónak tűnik a végén az egész mégis valahogy nem az. Nézem tényleg nem olyan, sőt a közelében sincs. Mi van? Hát igen. A szemmagasság. Jó átveszem mondtam és legelőször is kértem egy 40 cm magas dobogót a stúdióba, felraktam a szereplőket erre. A szereplők ugyanis gyerekek, óvodások, kis iskolások, 3-8 évesek A nagy kamerák mellett álló operatőr szemszögéből a padlón játszó beszélő gyereknek csak a feje búbja látszik. A dobogóra kerülve kinyílt a szemük, látszott a mosolyuk, megéledtek. Ennyi volt és ment a műsor egy jó darabig. És én újra a királyi tévé tagja lettem.

Aztán az újabb meg újabb változások, soha nem a gyerekműsorokat szaporították, Kremsier Edittel a Film és tv művészek szövetségének gyerekszakosztálya nevében irogattuk a petíciókat, amiket senki nem olvasott el, azért valami mindig volt. Mindig azt mondtam olyan ez, mint amikor a halottnak még nő a haja a koporsóban… már nem volt gyerektelevízió, de azért még voltak műsorok egykét érdekes és jó is, de már nem nézte őket senki igazán.