1984
2020. július 11. írta: takacsvera46

1984

1984.jpg

"Most perc emberkék dáridója tart
de építésre készen már a kövünk
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart"

Ez  áll a 84 -es naplóm elején. Ezek a nyolcvanas évek el voltak szúrva, a legtermékenyebb, a legfelnőttebb életszakasz, és csupa stressz, szorongás, titok, idegenség...
Kár azokért az évekért.
Tisztán emlékszem, hogy amikor a Csörgősipka sorozat egyik próbáján a "Ragadd meg a pillanatot" elnevezésű játékot játszották a gyerekek hirtelen rájöttem, hogy én mekkora marha vagyok, hogy mit stresszelek össze, hogy mit lesem értéktelen pozicóban levők véleményét, hogy mit izgulok, hogy majd mit szólnak, ahelyett hogy élvezném, amit csinálok, élvezném, hogy amit kigondolok abból lesz valami. Miközben megirok forgatókönyveket, rendezek kisjátékfilmet, szerkesztőként sorozatokat találok ki és indítok útjukra, dramaturgként alakitom, fejlesztem sikeres játékfilmek forgatókönyvét és eközben a naplóm nem szól másról, mint rosszkedvű ellendrukkerek miatt érzett kétségbeesésekről.
Ráadásul az én jövedelmem a legkisebb a korombeliek közül, mert a sok munkától nem érek rá pénzt keresni, nincs időm smúzolni és amikor valaki azt mondja, hogy le kell adni a százalékot, ha játékfilmet akarok, leugatom, hogy ilyen nincs. És milyen szerencse nekem tényleg nem kellett fizetnem azért hogy dolgozhassak. És fel sem merült, hogy nekem fizessen valaki azért, hogy velem dolgozhasson. Igaz gyerekválogatáson előfordult, hogy az anyuka odasomfordált, és megkérdezte mennyi az annyi, hogy a gyereket beválasszam. Szegény gyerek, pedig esélyes volt, de anyuka elintézte, hogy soha többet nem hivtuk. El is felejtettem az esetet, de pár év múlva a Dörmögő szerkesztőségében, ahova Döbrentey Ildikót nevezték ki éppen vezetőnek, egyik kollégája ordit, mikor meglát, hogy nem vállal tévés munkát, mert legutóbb is a szerkesztő odament a pénztárhoz és ott kellett leadni neki a pénzt. Én majdnem elájultam, ilyen létezik? és mit csináljak? kinek jelentsem fel őket? és kit jeletsek fel a rágalmazót, vagy aki tényleg megtette?
Hallgattam, jó pár év múlva kiderült, hogy akihez mehettem volna jelenteni, az új főnök, ő járt az élen.
Rohadt volt az egész, hogy nem láttam?

reformkommunizmus, nemzetköziség, világbéke ... ja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvankepev.blog.hu/api/trackback/id/tr6615990508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása