1949
2020. július 11. írta: takacsvera46

1949

1949_k_4.bmp

Parasztnyírás idején. Volt abban az időben egy sláger, Vámosi János énekelte talán, "Barack nyílás idején" … ez volt a refrén.
Nagy sláger volt, sokat játszották a rádióban is, a strandon is, és én minden alkalommal úgy értettem, hogy "parasztnyírás idején", és így is énekeltem teli torokból, hamisan, ahogy szoktam. A szülők egy idő után felfigyeltek, mit énekel ez a lány? és szóltak, hogy jaj már, ne mondjak ilyeneket, főleg a Panni néni előtt, megsértődik
- De miért?
- Mert ők parasztok.
- igen? És?
- igen, kulákok, és nyírják őket, és azt hiheti, csúfolom
Én a Panninénit? Soha!
Ezután csak magamban énekeltem, hogy „parasztnyírás idején…”
Még jobban szerettem akkor a Panni nénit, mert szegényt még nyírták is. Bár az elég régen lehetett, mert nagy haja volt, kontyba fogva és még bajusza is..
Volt egy játékunk, a Bunker – Mozi. A bunker a disznóólak mellett volt, egy betonbunker, igazából légópincét helyettesítő építmény. Üres volt, üresen is kellett hagyni, a biztonság kedvéért, hogy ha kell, hát rendelkezésre álljon. Mi bejártunk játszani az egyikbe, mert az nyitva volt. Mozist játszottunk. Órákig tudtuk ezt játszani. Annyi volt az egész, hogy a bunker hatalmas vasajtaján három luk volt és ha az előtt járt valaki, akkor az árnyéka fordítva a falra vetődött, és akkor az olyan volt, mint a mozi, mert bármit lehetett képzelni a szaladgáló, változó vonalakba. Volt, aki színeset is tudott a falra vetíteni, azt küldtük ki legtöbbször. Ez volt a mozi, mert a mozimozi az nagyon messze volt, fent a templom mellett, és egyszer elmentek a szülök, megnézték Az afgán fű c. filmet, és aztán úgy döntöttek, hogy inkább nem járnak moziba. Mi gyerekek meg csak hallottuk, hogy van olyan, hogy a falat kell nézni, és ott vannak a képek és mozognak. Hát csináltunk olyant magunknak. Feltaláltuk a spanyolviaszkot. Később lehozták a mozit az állomással szembe, a Hullám mellé. Akkor engem is elvittek az igazi moziba, de amikor a filmhíradó alatt hangosan felkiáltottam, amikor Magyarország miniszterelnöke megjelent a vásznon, "Nézzétek a Dobi megint részeg!" - többet nem vittek moziba

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvankepev.blog.hu/api/trackback/id/tr5315984984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása