Sokat küldtek fesztiválra. Annak ellenére, hogy nem tudtam nyelveket rendesen. Vagyishogy éppen alig. Azt is oroszul. Pedig, ha...
Ha tudok németül, vagy angolul, vagy franciául...
Ha a gimnáziumi négy év nem a semmibe megy, vagy ha a tévében az orosz órának befizetett angol órák hasznosabban telnek.
Volt egy fickó. Holland.
Annyira jól nézett ki.
Annyira nyugati volt
És annyira kedves.
És annyira tehetséges.
És ...
És kíváncsi volt rám.
Vagy nem?
Merthogy nem derült ki.
Odajött, mosolygott, hozott egy szál virágot, és mondott valamit.
Bizonyára olyant, ami után aztán vacsorázni lehet és dumálni.
De nem értettem.
Zavartan és bután néztem.
Még elismételte kétszer.
Én meg csak néztem, riadtan, fogtam a virágot és elhúztam.
Sajnálta, ideges lett.
Belátta, hogy én is csak egy bunkó keleterurópai vagyok
Másra számított.
Én is többre gondoltam magam.
Az rosszabb volt, amikor 10 év múlva a BBC - hez nem engem küldtek, de az én filmemet vitték, amiért az ottaniak lelkesedtek és odavoltak és hívtak volna tartsak egy workshopot a gyerekszínész vezetési módszeremről. Aki képviselte a magyar szekciót mondta, hogy jó, akkor majd... de ha valami, akkor az csak ott és akkor lehetett volna akármi, így aztán nem lett semmi...
Különben is, tolmáccsal nem lehet workshopot tartani

Hát ennyi a nemzetköziség