Cuba libre
Arra egyáltalán nem emlékszem, hogy minek mentünk Kubába, Vadkerty Tibivel valamit forgattunk, talán volt ott egy jelebtős esemény, de az is lehet, hogy csak a kubai úttörők vidám életét kellett bemutatni. Biztos be is mutattuk. Mindenki irigyelte, hogy megyünk nyaralni. Dehát dogozunk! Persze. Mi is tudtuk, hogy ezek az utazások, jutalomnak számítottak. Így mentünk a Krimbe, és Bagdadba is. Kubában mindenki kedveskedett, udvarolt, rajongott. Persze hogy jól éreztem magam. Pedig nagyon vigyáztak ránk, de mégis a kubai emberek láthatóan nem féltek, előttünk biztos nem mutatták. Mi azt láttuk, hogy van humoruk, sokat énekelnek és táncolnak, nagyon tiszták, a nők hajcsavarókkal a fejükön járkálnak az utcán, mintha egy divatsapkát hordanának. A szálloda még a régi világból való, elegáns Hilton, a Trocadero Show olyan, amilyennek lennie kell, gyönyörű lányok, csoda látvány, amerikai színvonal. Elvittek Varadéro félszigeten egy elegáns, régi villába. Ebédeltünk, strandoltunk, éltünk, mint a szemben levő floridai milliomosok. A kísérőink kivételezettek voltak, a rendszer emberei, ők is részesültek eme földi jóból. Kényeztettek minket külföldieket és filmeseket. Tudom, ez kirakat, mégis az volt a legmeghatározóbb élményem, hogy mindenki mosolygott. Mi, egy agyonhajszolt, frusztrált, közép európai országból mentünk oda, ezért volt feltűnő. Nálunk, ha rámosolyogtál valakire - sajnos ma is - akkor rádszólt, hogy mivan? Mikor hazajöttünk sokáig én is mindenkire rámosolyogtam, aztán erről leszoktam, mert továbbra sem tudták, hogy mi a fenét akarok és gyanakodva néztek vissza rám. Normális? Mit vigyorog, mint egy fakutya. Mit akarhat? Mivel ver át?
Boldog nyolcvanas évek.