A bagdadi forgatásról a fejem tele van képekkel, de valódi képem egy sincs. Diramerian Onik volt az operatőr, mert ő bagdadi és a családja is ott él és természetes volt, hogy ő legyen. A patthelyzettel zárult irak - iráni háború után vagyunk éppen, Szaddam Husszein személyi kultusza virágzik. Fegyveresek a házak tetején, és nagyon elegáns arab főurak vonulnak a szálloda halljában hófehér, átlátszó hálóingekben, kockás kendőkkel.
Jártunk a sivatagban és Nabukodonozor palotájában. Ez valóban lenyűgözött, olyan nyomasztó és fenséges. Ott is volt Szaddam Husszein kép, ahogy a hálószobákban és az osztálytermekben is. Az egész légkörben volt valami nem valóságos. A személyi kultusz ilyen töményen keveredve a keleti hagyományokkal. Felügyelőt kaptunk, aki mindig, minden percben a sarkunkban volt, a filmet ők hívták elő és megnézték minden kockáját, mindig találtak valamilyen sarkot, amit nem szabadott felvenni.
A híres bagdadi bazárba is elmentünk. Nem turistaként, hanem mint forgatócsoport. Furcsán néztek a helybéliek, hogy egy nő megy elől és nincs nála csomag, mögötte a férfiak, akik tele vannak málházva. A felügyelő ment elől, egy nagydarab erős férfi, aki vigyázott ránk, hogy csak odamenjünk, ahova engedik, mi már nem is próbálkoztunk mással a szocializmusban nevelkedett szófogadó forgatócsoport voltunk. A bazárban tömeg volt. A felügyelőnél volt egy nagy ostor, amolyan pattogós, mint amit a Hortobágyon használnak a lovasbemutató kiválogatott szép csikósai, és igen a felügyelő azzal az ostorral csinált utat nekünk. Odacsördített a bámészkodók közé, utat vágott. Ahogy a középkorról szóló filmekben láttuk már. Akit eltalált az megérdemelte, nem volt elég gyors... Tiltakozhattam volna, de... Így persze nem tudtunk forgatni a valóságról, viszont kényelmesen végigmentünk a bazáron. Soha máskor nem voltam ilyen hatalmas úrnő.
Persze itthon már nem voltam az, a filmet nem mutatták be. A témát a főszerkesztő hozta egy EBU megbeszélésről, ahol a népek gyerekei sorozathoz kellett kisfilmeket készíteni mindenkinek egy másik országban. A mi főnökünk választotta Irakot. Csak érdekesnek találta, hogy keleti ország, nagyon eltérő, izgalmas lesz. Nem gondolt bele, Itthon amikor megnézte, megrémült. Azt mondta, ilyen nincs és hogy Szaddamot dicsőítjük. A képek mégsem beszéltek magukért, az irónia kevés volt.