2000
2020. július 11. írta: takacsvera46

2000

2000.gif

 Amikor még kicsi voltam és Tabon a folyosó végében az ablaknál gondolkodtam a jövőről, mindig eszembe jutott hogy mi lesz majd ha 2000 lesz, és jön a 21. század, vajon megérem? és hány éves leszek? és akkor még nem leszek-e túl öreg. Abban az időben valahogy idősebbek voltak az öregek, egy  50 feletti nő már nagyon öreg volt, anyóka. Akkor még mehet -e az ember ide oda, hogy lássa a csodás 21. századot, ami technikailag annyira más lesz. El sem tudtam képzelni hogy mennyire, mert akkor még nem volt telefonunk, lent a vasútállomáson persze volt telefon, de az hivatalos volt, ott nem telefonáltunk, meg az iskolában is volt az irodában, de hogy a kezedben… 1960 -ban lett tévénk, kicsi, fekete -fehér – emlékszem voltak családok ahol színes  celofánból csíkokat ragasztottak a tévé képernyő elé hogy  színesebb legyen a kép, igaz csak rosszabb lett, de mégis az érzés számít: színes tévénk van! vagyis olyan mintha színes tévénk lenne! 1960 táján. Már csak negyven év az ezredfordulóig, ha megéljük, aggódtam, mert volt pl. egy nagyon erős világvége betervezve, reggelre meglesz, mondták. Egész éjjel nem aludtam, valamit azért biztos, mert reggel arra ébredtem, hogy nincs világvége, minden ugyanolyan mint volt és be kell vallanom az ellenőrzőben levő rossz beírást is, amit előtte nap nem forszíroztam - minek ha úgyis világvége lesz.
A 21. század miatt  bántam volna a világvégét. Aztán amikor hirtelen megérkezett a 21. század akkor nem volt semmi különös.  A tv-ben pl. az volt, hogy attól, aki addig előkészítette az egész földet átfogó nagy globális élő műsor magyar adását, attól két héttel szilveszter előtt elvették, odaadták olyannak, aki élő adásból járatlan volt, amúgy  tehetsége vitathatatlan és szeretjük, de mégis egy ilyen nagy eseményhez olyan kell, aki nagyon profi abban a műfajban.. de persze nem, mert soha nem a profizmus számított,  a tévét is olyanok vezették akik…  A lényeg hogy el lett szúrva!

Azért amikor a 21 század beköszöntött és megéltem, visszagondoltam a kislányra az előszoba ablakban, elképzelni nem tudta mennyi minden megváltozik. Amikor ott az unatkozó előszoba sarokban a sci fi regényemet írtam máshogy képzeltem. de azért ez is izgalmas.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvankepev.blog.hu/api/trackback/id/tr2515991078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása